Test the Bass, avagy - Jégre fel!
Publicat: 2008. ianuarie 25. | Sursa: Gotthard Ferenc | Test
Eljött az év vége, és az ünnepek leple alatt át is léptünk egy vadiúj évbe. Közben végig arra gondoltam, hogy elég hideg van már ahhoz, hogy végre megpróbálkozhassak a léki pecázással… Ünnepek ide, mínuszok oda, én ilyenkor sem bírok meglenni horgászat nélkül.

Igazi téli reggelre ébredtem: mínusz nyolc fok volt, és sűrű köd. Alig egy óra múlva már úton voltunk Levente barátommal, hogy legyűrjünk néhány kilométert, és végre megkezdhessük az idei tél elsõ lékes horgászatát!
A kiszemelt tavunk jegére nem lépett még senki, így volt bennem némi kétség a jég terhelhetõségét illetően – de hát valakinek meg kell tenni az első lépéseket is! De amikor megérkeztünk horgászatunk színhelyére, örömmel nyugtáztuk, hogy a páncél megfelelően vastag: a hideg napok megtették hatásukat, és bő tíz centis jeget hizlaltak a tó tükrére.

A tóban igen szép számmal akad ponty, és belőlük szerettünk volna jégre kényszeríteni néhányat. Felszerelésemet is ennek megfelelően állítottam össze: az ENERGO TEAM hatvan centis ICE BASS lékes botjait élesítettem be – igaz, hogy a bot neve inkább a sügérekért kiált, de én ezúttal, igen faragatlan módon, pontyokra is bevetettem. Szerintem, elég erős ahhoz, hogy elbírjon holmi egy-kétkilós pontyokkal. Hogy a cájg teljes legyen, a kis varázsvesszőt harmincas Banax Omega orsóval díszítettem fel, erre pedig 0,16-os monofilt csavartam fel.

Megjegyezném, hogy a BASS mellett két erősebb tagja is van a botcsaládnak: a ZANDER, ami egy középerős bot, és amint a neve is jelzi, főként a süllő horgászatára lett kitalálva. A másik, pedig a PIKE – ő a család legizmosabb sarja, ezzel akár egy tízkilós halat is megregulázhatunk.


A jeges sügér

Miért pont az ICE BASS? Megmondom… Igencsak elnyerte tetszésem az igényesen kialakított bottest, amihez kényelmes parafa markolat társul, pont olyan, amit mindig is szívesen szorongattam volna a kezeim között. Igazi varázspálca-fíling! Csak egyet suhintok vele és máris minden hal az én kívánságomat lesi a lék alatt, hehe…
Dolgos kedvű cimborámmal rekordidő alatt kivágtunk néhány pofás léket, és máris kezdődhetett az áhított horgászat. A lékekbe szórtam némi etető anyagot, csak a szerencsében bízni nem szerencsés – varázspálca ide vagy oda… A horgokra szúnyoglárva, illetve trágyagiliszta került csalinak, hogy kedvükre választhassanak az arra bóklászó potykák.

A köd is eloszlott lassan, és akadálytalanul élvezhettük a távoli nap sugarait – mondanom sem kell, hogy igazán jól jött az emberpróbáló mínuszokban. Sajnos a lékek elég hamar fagytak, ezért folyton tisztogatnunk kellett az újonnan keletkezett jéghártyát, hogy még véletlenül se fagyhasson bele a damil és az úszó, ennek nyomán, pedig gyanút fogjon az óvatosan kapó hal.


Végre a nap is kikandikált a köd fogságából

Persze nem ment minden olyan könnyen… A horgászat első óráiban nem méltattak kapásra a keszegek sem, nemhogy a potykák. Várni kellett. Hát vártunk…


Levi mágikus erejével próbálja horogra csalni a halakat…

Egyszer csak megrezdült Levi úszója, majd szép lassan eltűnt a jég alatt… Végre itt az első ponty! – súgtunk össze a kapás láttán, de a bevágást követően csalódnunk kellett, ugyanis nem ponty, hanem csak egy apró sügér volt a tettes. Sebaj, kezdésnek ez is megteszi!


Az első halunk. Ma sem értem, hogy fért ki a léken ez a hatalmas állat, hehe…

Talán a következő majd nagyobb lesz… - tartottuk egymásban a lelket, és valóban érdemes volt kitartanunk: mialatt én a nádasban voltam fotós felfedezőúton, addig Leventének újabb kapása volt, és ezúttal már tényleg ponty volt a tettes! Mire visszaértem, már jégen pihegett a pórul járt jószág. Barátom elmondása szerint, a kapás nagyon óvatos volt, hirtelen azt hitte, hogy egy újabb kis sügér lesz a tettes...


Az első ponty!

Végre megvolt az első ponty, és ettől a pillanattól kezdve egy lépést sem mozdultam botjaim mellõl… Hátha a következő álmos hal az én horgomon akad fenn!
Már egy órája szobroztam a lékek mellett, mint valami állólámpás, de az áhított halnak se híre, se hamva… Kezdett unalmassá válni a dolog, ezért fejszét ragadtam, hogy újabb lékeket vágjak. Majd az új lékek valamelyike hátha több szerencsét hoz számomra!
Kezdtem belemelegedni a melóba. Az egyik léket egy másik követte, és így tovább.... Mire észbe kaptam, már vagy hat újabb lék tátongott. Sebaj, majd váltogatom őket! Hirtelen ez tűnt jó taktikának. Ha egyikben nincs kapás, majd megnézem egy másikban is, és így tovább egészen az utolsóig, majd ismét előröl…


Készül a friss lék


Némi csinosítás rajta, és máris bevetésre kész!

A gilisztával csalizott botomat átvittem egy frissen vágott lékbe, majd rászórtam egy kis etetőanyagot is. A várakozás kínos percei következtek ismét, de ezúttal biztatóbban hatott az a tény, hogy már nem a régi bezúzmarásodott lékben áztatom a horgom. A szúnyoglárvákkal csalizott cájgot is áttelepítettem egy még nem használt lékbe.


Kapásra várva

Alig tíz perc telt el a lékváltás óta, amikor az egyik úszóm enyhén kiemelkedett, majd szép komótosan eltűnt a jég alatt… Alig hittem a szememnek! Végre kapásom volt! Mivel az orsó felkapókarja nyitva állt, könnyűszerrel vihette halam a madzagot, anélkül, hogy gyanakodhatott volna.
A bevágás után örömmel nyugtáztam, hogy igazi ponty a tettes! A fárasztás alig két percet tarthatott, a hideg víz miatt, a hal védekezése úgy tűnt, mintha egy lassított felvételt néztem volna... Finoman hajladozott kis pálcám a ponty húzásai alatt. A gilisztás horgot választotta.


Torkon ragadtam, bár megfagyott kézzel ez nem is volt olyan egyszerű…


A csata eldőlt!


Pontyos csendélet

A sikeres kaland után, még egy kis etetőanyagot szórtam a lékbe, és ismét reménykedni kezdtem egy újabb kapásban. Közel egy órát váratott magára, és ezúttal a szúnyoglárvás cucc aratott… Hasonlóan óvatos kapást láthattam ismét, de ez a hal mintha jobb erőben lett volna! Rögtön lehúzott pár méter zsinórt az orsó dobjáról, majd körözni kezdett a lék alatt – ez veszélyes játék volt, mert ha kitartóan csinálja, a lék része könnyen elreszelhette volna a vékony damilomat, ezért bedugtam a botom hegyét a jég alá, és így próbáltam ezt elkerülni.
Szép lassan sikerült visszacsalogatnom halamat a lék alá, ekkor pillantottam meg először, amint elúszott a lék alatt… Izgalmas látvány volt! Végül megpróbálkozott még egy-két trükkel, de már nem ment sokra velük. Az első adandó alkalommal kipenderítettem a jégre.


Pontypáros. Mintha ikrek lennének!


Az első téli pontyok

A nap hátralevő részében még volt egy kapásom, de az már nem akadt meg. Gyanítom, hogy valami apró kárász lehetett a tettes… De ez már nem ronthatta kedvünket. Örömmel mondhattuk, hogy az idei első lékes horgászatunk igazán szépre sikerült – nem csak a szép idő miatt, de az értékelhető potykák miatt is. Ehhez még hozzáadódik az ICE BASS sikere is: a kis pálca könnyedén vette a pontyos kalandot, amire én magam is különösen kíváncsi voltam, hiszen azelőtt csak domolykók körében tesztelhettem.
Wizard MTX Predator Net
Publicat: 2023. octombrie 17. | Sursa: Dániel Őze | Test

Aparitia unui sortiment de mincioguri incadrate in categoria premium apare ca o necesitate pentru doua mari categorii de pescari: pasionatii pescuitului la rapitori si pasionatii pescuitului din barca. Produsele Wizard sunt un sinonim al calitatii, iar cele trei modele poarta numele de Street 1000, Street 1150 si Predator Boat. Utilizarea carbonului MXT are doua mari avantaje: Greutate redusa si rigiditate mare. Sunt usor de utilizat si foarte rezistente la capturi de talie...

Se prezintă setul CXP Digital Combo
Publicat: 2018. martie 21. | Sursa: Halmos Mihaly | Test

Nu încape îndoială că, baza echipamentelor unui pescar de crap este un rod-pod de încredere, care face față oricărei situații. Fiindcă și eu sunt adeptul acestei abordări am constatat cu mare plăcere, că suportul de bețe cu trei picioare utilizat de către mine de atâția ani, CXP Deluxe, a căpătat loc în setul Digital Combo. Oricine a urmărit scrierile mele până acum a observat cu siguranță rod-podul, care a fost o prezență constantă în articole, în cele mai...

Warrior Cranck - vobler în agăţături
Publicat: 2015. octombrie 28. | Sursa: WSB | Test

  Pot să spun că Warrior Crank, de la Salmo, este voblerul meu preferat la pescuitul ştiucii în ape de până la 1,5 m, în unele cazuri, chiar şi 2 metri adâncime. Este un vobler mare, atrăgător şi foarte uşor mânuit.      De ce-mi place Warrior Crank atât de mult?! - mărimea este întotdeauna un atu în pescuitul ştiucii; - vibraţia acestui vobler este ceva ieşit din comun, având o acţiune pe care n-am mai...

Testul extrem al lansetelor match
Publicat: 2012. august 15. | Sursa: Mureşan Radu-Dan | Test

Îmi amintesc cu nostalgie prima mea lanseta match pentru sheffield. Avea o lungime de 4,2 metri, era din carbon ranforsat cu kevlar, grea, rigidă şi destul de nepractică. Atât de rigidă şi de nepractică încât, de nenumărate ori, am folosit-o pentru a pescui la feeder. Încă o mai păstrez, ca o amintire a ceea ce erau odinioară aceste lansete şi ce sunt azi. Din păcate, odată cu evoluţia tehnologiilor de construcţie a lansetelor, mulţi pescari,...

Rubin Vs ExtremE
Publicat: 2012. aprilie 17. | Sursa: Muresan Radu-Dan | Test

A trecut mai bine de un an de la primul meu test al unei lansete. Prima lansetă testată a fost o adevărată struţo-cămilă pentru acea vreme. Lanseta EnergoTeam Rubin Match-Feeder a intrat pe piaţă ca o lansetă destinată atât pescarilor începători, amatori, cât şi celor de-a dreptul experimentaţi şi profesionişti. A trecut un an şi lanseta a fost un real succes. Timp de peste un an am folosit această lansetă în cele mai diverse moduri, de la pescuit...

Anatomia unei lansete – Skeet Reese Shaky Head / Senko Spinning
Publicat: 2012. februarie 14. | Sursa: Doru Someşan | Test

Model: WMESRMSH72S1 Brand: Wright & McGill Length: 7'2" (2,19 cm) Pieces: 1 Line: 6-15lb (2,7-6,8 kg) Lure Weight: 1/8 – 3/8 (3,5-10,5 grame) Power: Medium Light Action: Fast Am câştigat acest băţ în 16 octombrie 2011 la etapa a 5-a a Campionatului Naţional de Spinning, Divizia Master, Cupa Energofish-WSB. La prima vedere, un băţ uşor, blând pe vârf, cu inele foarte mici şi cam multe. Scuturat rapid de câteva ori în mână, părea că se...

Testul lansetelor feeder II
Publicat: 2011. decembrie 30. | Sursa: Muresan Radu-Dan | Test

Demersul nostru de a vă prezenta gama lansetelor match, picker şi feeder a ajuns la final. Ceea ce a început ca o idee destul de greu de realizat datorită necesităţii unor condiţii speciale s-a concretizat într-un demers unicat în ţara noastră atât în ceea ce priveşte lansetele de match cât şi cele feeder şi picker. Pentru că în viaţă, atunci când faci un lucru bun trebuie să fii consecvent şi perseverent, la fel ca şi în...

Testul lansetelor feeder - partea I
Publicat: 2011. decembrie 20. | Sursa: Muresan Radu-Dan | Test

Demersul început cu ceva timp în urmă de a vă prezenta gama lansetelor match, pentru început, apoi picker, continuă acum cu prezentarea în două părţi a gamei lansetelor feeder. Fără a inventa teste noi si, poate, inutile, vom continua în aceeaşi direcţie pe care am mers atunci când am testat lansetele match şi picker. Astfel, la fel ca şi înainte vom testa acţiunea lansetei, folosind o greutate etalon de 250 g precum şi...

Testul lansetelor picker
Publicat: 2011. decembrie 07. | Sursa: Muresan Radu-Dan | Test

În urmă cu ceva timp am început, împreună cu multiplul campion naţional Zsolt Benzar, un demers de testare şi de prezentare pentru publicul larg a gamei lansetelor din familia Energofish. În primul articol am încercat să realizăm o prezentare a lansetelor de match, mai exact detalii precum acţiunea lansetei precum şi distanţa de lansare a fiecărei lansete în parte cu o singură plută de un singur gramaj (chiar dacă pluta depăşea greutatea...

Testul lansetelor match
Publicat: 2011. noiembrie 28. | Sursa: Muresan Radu-Dan | Test

Abia revenit de la o partidă de pescuit în care tocmai testasem o altă noutate marca Energofish, în timp ce îmi verificam emailul vad un mesaj de la multiplul campion naţional Zsolt Benzar. Mesajul suna cam aşa „Salut, am o idee de articol în care nu trebuie să prinzi peşti". Primul meu gând a fost acela că articolele mele sunt aşa de slabe încât voi fi pus să testez macete sau îmbrăcăminte. Citind în continuare...

Cu Rechinul pe Mureș
Publicat: 2009. iunie 26. | Sursa: Bogdan Leu | Test

Vedetele incontestabile ale recentei ediţii a CM al Cluburilor de la Madunice (Slovacia) au fost fără discuţie plutele Cralusso, în variantele Torpedo şi Shark, ultimul model – producţie 2009. Asta pentru că sunt cele mai adecvate pescuitului pe râu sau pe canalele cu curent, fie că e vorba despre un pescuit la reţinut, cu pluta blocată în curent – Cralusso Torpedo, sau cu pluta „la curs încet" – Cralusso Shark. Întors de la...